'Navigare necesse est, vivere nonő' ('Hajózni kell, élni nem.')
Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
                     
            

A vitorlások története - 2.


A görögök, akik még jobb és még nagyobb hajókat, háromsoros hadievezősöket, vagyis trierákat is tudtak építeni, később tőrvényszerűen magukhoz ragadták az uralmat a Földközi-tenger fölött. A föníciaiak ugyan még sokáig jelen voltak hajóikkal, de a tenger fölötti hatalmon már a görögökkel és a karthágóiakkal is osztozniuk kellett. A görögök a trierákat tölgyfából, a kereskedelmi hajókat pedig fenyőfából építették. Hajóikat nemcsak a Földközi-tenger melléki, hanem a fekete-tengeri kereskedelemben is használták. A görög tengerészet legjelentősebb történelmi tette azonban a perzsa támadás visszaverése volt a Szalamisz melletti ütközetben. i. e.480-ban. Ezzel a görögök megmentették az egész Földközi-tenger mellékét az ázsiai uralomtól.

A politikai viszályok miatt később annyira meggyöngültek, hogy a meghódításukra törő rómaiak könnyen győzelmet arathattak fölöttük.

A rómaiak tengeren való portyázása, a Szicíliát elfoglaló karthágóiak ellen viselt háborúkkal kezdődött. Mivel a rómaiak nem voltak vérbeli tengerész nép és nem értettek a tengerhajózás mesterségéhez, a tengeren is olyan harcmodort vezettek be, amely leginkább megfelelt nekik;

megalakították a tengerészgyalogságot. A tengerhajózást csak kényszerű szükségszerűségnek tartották, ezt jelmondatuk, a „navigare necesse est” (hajózni kell) találóan kifejezi. Egyre kevesebbet törődtek vele, s így földközi-tengeri uralmuk jelentősen meggyöngült. Ráadásul a rabszolgatartásnak a tengerhajózásban is bevezetett kegyetlen rendszere fölött is lassan eljárt az idő. A római birodalom a barbárok észak felőli sorozatos betöréseitől felbomlott, társadalmi, gazdasági rendje és kultúrája teljesen szétzilálódott. Mindez a tengerhajózást is érzékenyen érintette.

476-tól a nyugat-római birodalom bukásával elkezdődött a középkor, s egészen 1492-ig, Amerika felfedezéséig tartott. Az ekkor bekövetkezett teljes társadalmi összeomlás legkevésbé Bizáncot, az egykori római birodalom keleti részét érintette. A bizánci birodalom ezeréves fennállása alatt továbbra is a Földközi-tenger maradt az európai tengerhajózás központja. A bizánci hajók közül leginkább a harci dromonok tűntek ki, amelyeket kereskedelmi és utazási célokra is felhasználtak. A bizánciaknak bizonyára más hajóik is voltak, de ezekről még kevesebb történelmi adatunk van, mint a dromonokról.

Úgy tetszik, hogy a korai középkorban általában több eseményt és vállalkozást jegyeztek fel a szárazföldön, mint a tengeren. A tengeri utakat csak a Kelet és Nyugat között újonnan meginduló kereskedelem hívta életre. A kezdeményezést e téren főleg a velencei, genovai, pisai és amalfi kereskedők ragadták magukhoz, de ez már a 7. században történt. A legeredményesebb kereskedők a velenceiek voltak, egy egész évezreden át, egészen a 17. századig élenjáró szerepet játszottak a Földközi-tenger kereskedelmében.

Mellesleg a vitorlások fejlődése a korai középkorban a Földközi-tenger mellékén lényegében lassúbb volt, mint észak-Európában. Változásokra főleg az ún. kis és nagy latin hajókon került sor, amelyek a római kereskedelmi hajókat váltották fel. E hajók latin vitorlázatukról kapták nevüket, azt korábban az arabok dungijahnak nevezett hajóiról vették át. A latin vitorlázatot később a dromonokból kialakult gályákon is alkalmazták. A földközi-tengeri tengerhajózás fejlődését a Földközi-tengert átszelő keresztes hadjáratok is ösztönözték, hatásuk két évszázadon át (1095-től 1204-ig) érezhető volt. E hadjáratok révén az észak-európai tengerhajózási újdonságok eljutottak a Földközi-tenger térségébe is, s ott megkezdődhetett e fontos szerepet játszó tenger dicsőséges korszakának új, de egyben záró fejezete.

A velencei hajógyárakban egymás után készültek az újabbnál újabb gályák (galeasszok, galeotték). Az olasz tengermelléki köztársaságok, Spanyolország és az egyházi állam egyesült hajóhada 1571-ben a Lepanto melletti ütközetben ezekkel a gályákkal vívott sikeres harcot a bizánci császárság török utóda, az oszmán birodalom gályái ellen. Ezzel a győzelemmel a Földközi-tenger ismét megmenekült az ázsiai fennhatóság alól. A genovai és a velencei hajógyárakban új kereskedelmi hajók is épültek, az ún. navék. Ezeken ismét megjelent a keresztvitorla és az oldalsó kormányevező helyett a hátsó uszonyos kormány — a kormánylapát. Ezek a hajók azonban csak a Földközi-tengeren való közlekedésre voltak alkalmasak.

vissza                                                                                                                                 tovább

                                                   

Lap tetejére
                 Designed by: mpauer