Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    


Bounty 2.rész


A HMS Pandorát, Edward Edwards irányítása alatt, 1790. november 7-én indították útjára a Bounty és a lázadók megkeresésére. A Pandora kétszer annyi legénységet szállított, a többlet-legénységnek kellett volna a Bountyt hazahozniuk.
A Pandora 1791. március 23-án érte el Tahitit. A Bounty négy embere ment fel a Pandorára és további tizet tartóztattak le néhány héten belül. Ez a tizennégy letartóztatott ember a Pandora beljesében lett bebörtönözve, ezt hívták ők Pandóra szelencéjének.
1791. május 8-án a Pandora elhagyta Tahitit. Három hónapot töltöttek azzal, hogy a Tahititól nyugatra fekvő szigeteken keressék a Bountyt. Majd nyugatnak tartotta Torres-szoroson át, ahol azonban a Pandora zátonyra futott, 1791. augusztus 29-én. A hajó másnap süllyedt el. A legénységből 31-en és 4 lázadó (Skinner, Sumner, Stewart és Hillbrandt) vesztek oda. A hajó maradék 89 embere és 10 lázadó (addigra természetesen kiszabadítva a börtönükből) négy kisebb csónakon Timor felé evezett, ironikusan ugyanúgy, ahol Bligh tette. 1791. szeptember 16-án érkeztek meg Timorra.
Röviddel azután, hogy 1789 szeptemberében Christianék tizenhatan (nyolc tengerész, hat tahiti nő, tizenegy más nő, egy gyerek) partra szálltak Tahitin, vitorlát bontottak, hogy kijátsszák a brit tengerészet figyelmét. A tahiti nőket elrabolták, nem önszántukból jöttek velük.
A lázadók Fidzsi és a Cook-szigetek érintésével haladtak, de féltek, hogy felfedezik őket. Nyomós okuk volt rá, hogy elkerüljék az elfogásukra küldött hajókat, mert az ellenük küldött parancsnokok a felakasztásuk előtt minden bizonnyal megkínozták volna őket. Ismeretes, hogy az egyik, a Bounty elfogása küldött kapitány irgalmatlan szörnyeteg hírében állt a Brit Haditengerészetnél, akinek mellesleg jelleme pontosan megegyezik a Bounty-filmekben megformált Bligh-éval.
1790. január 15-én meglátták a Pitcairn-szigetek körvonalait, ami nem szerepelt a Tengerészet térképein. Miután eldöntötték, hogy ott telepednek le, minden létfontosságú dolgot levittek a hajóról, és hogy senki ne tudjon elmenekülni közülük, január 23-án felgyújtották a hajót abban az öbölben, amit ma Bounty-öbölnek hívnak. A ballasztkövek még a mai napig is megtalálhatók az öböl vizében. A kormánylapátja a Fidzsi Múzeumban van.
1793-ban konfliktus robbant ki a szigeten a lázadók és a tahiti férfiak között. Az összezördülések elsődleges oka a nők és a maradék alkohol feletti rendelkezés volt. Négy lázadót (John Williams, Isaac Martin, John Mills és William Brown) és magát Fletcher Christiant is megölték a tahiti férfiak, madj mind a hat tahiti férfit is megölték, néhányat a megölt lázadók feleségei tettek el láb alól. Fletcher Christian egy feleséget és egy fiút (Thursday October Christian) hagyott hátra.
Christian halála hatalmi űrt hagyott maga után a kis közösségben. A négy túlélő lázadó közül ketten, Ned Young és John Adams (akit Alexander Smith néven is ismernek), békében vezették a közösséget, amíg William McCoy nem épített egy pálinkalepárlót, így a szigetlakók ismét rákaptak az alkoholra. William McCoy bódult álapotában leesett egy szikláról, Matthew Quintalt pedig Young és Adams ölte meg, mivel azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl.
Ned Young 1800-ban asztmában, természetes okkal halt meg, Adams a közösség vezetője lett, bevezette a vasárnapi templomi szolgálatokat és az oktatást, keresztény közösséget nevelt. 1825-ben Adams amnesztiát kapott és halála után már egy jól szervezett békés közösség működött a szigeten, amely földművelésből élt.
1795. december 27-én a szigetlakók egy idegen hajót láttak, de az nem kötött ki a szigetnél, mert nem tudták, melyik nemzethez tartozik. 1801-ben járt újra arra hajó, de az sem kívánt kapcsolatba lépni a szigettel. a harmadik látogatása alkalmával már láttak az idegen hajóról életet a szigeten, de nem küldtek csónakot annak felfedezésére. A Mayhew Folger irányítása alatt álló amerikai Topaz nevű kereskedelmi hajó volt az első, amelyik meglátogatta a szigete, mintegy 10 órát töltöttek ott 1808 februárjában. Folger felfedezését továbbították az Admiralitásnak, a 25° 2' déli szélesség 130° hosszúsági fokának helyzetet megadva. Bár ezt az információt Sir Thomas Staines, a királyi flotta két hajójának (a HMS Briton és a HMS Tagus) vezetője nem tudta, a szigete mégis megtalálta 1814. szeptember 17-én. Staines részletes jelentést küldött az Admiralitásnak.
1808-ban, amikor a Topaz járt a szigetnél, már csak John Adams élt a lázadók közül, valamint kilenc nő és néhány gyerek. 1825-ben Adams amnesztiát kapott. Pitcairn fővárosa, Adamstown róla lett elnevezve. 1838. november 30-án a Pitcairn-szigetek hivatalosan is a Brit Birodalom része lett. 1856-ban a brit kormány a pitcairniek számára biztosította a Norfolk-szigetekre való részleges áttelepülést, a megnövekedett lakosság miatt.
2007-ben a szigetek lakossága 50 fő volt. Január 23-át a Bounty-öbölbe való érkezés napjaként (pontosabban a hajó felgyújtásának napjaként) ünneplik, a Norfolk-szigeteken június 8-át pedig a pitcairni telepesek érkezésének napjaként.

vissza                                                                                                                                                    forrás: Wikipédia

                                                   

Lap tetejére
                 Designed by: mpauer