Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    

                            

                      

Csatacirkáló


A csatacirkáló 20-40 000 tonnás nehéz hadihajó 6-10 db 28-38 cm-es ágyúval felfegyverezve, 15-35 cm-es páncélzattal és 25-33 csomós sebességgel.

A csatacirkálók fejlődésének a története 

HMS_DreadnoughtLord Fisher tervei alapján 1907-ben készül el a HMS Dreadnought, akkoriban a világ legerősebb hajója, amely forradalmasította a haditengerészetet. 10 db 30,5 cm-es lövege elképesztő rombolóerővel bírt. Ám volt egy hátránya is ennek a büszke óriásnak: a német haditengerészet addig jelentéktelen erőt képviselt a Royal Navyhez képest, de így az addig elkészült összes csatahajó elavult, kiselejtezésre várt, a Royal Navy előnye egyetlen hajóra csökkent: a HMS Dreadnoughtra. A britek elhatározták, hogy ők minden német Dreadnoughttal szemben kettőt építenek. Ez majdnem sikerült is: a britek a háború előtt és alatt 34, míg a németek csak 19 Dreadnoughtot építettek.
1907-ben, a Dreadnought elkészülte után Fisher a kedvenc elképzelésével, az HMS Unwatchableval (Elfoghatatlan) kezdett foglalkozni. Ez egészen új koncepció volt: a hajók mérete meghaladta a csatahajók méretét, fegyverzetük megegyezett a csatahajókéval, ám egy helyen hatalmas hátrányban voltak: a páncélzatban. Védettségük csak 200 mm-es gránátok ellen volt. A tervezők úgy gondolták, hogy a hajó bármely cirkálót képes megsemmisíteni, ha pedig csatahajóval kerül szembe, akkor sebessége révén bármikor könnyen elmenekülhet. Ezzel az volt a baj, hogy ha egy parancsnok számára ilyen hajóegységek állnak rendelkezésre egy csatahajókkal vívott küzdelemben, akkor biztos, hogy beállítja őket a flottája tűzvonalába, így ott nem érvényesül sebességi fölényük.
 Invincible_class
Az első körben 3 db Invincible-osztályú hajót építettek. Ezek modern 20 000 tonnás egységek voltak 8 db 30,5 cm-es ágyúval, 25 csomó tervezési és 25,3-26,5 csomó legnagyobb sebességel, ám csak 152 mm-es páncélzattal. Ekkor úgy tűnt, Fisher megtalálta a németek flottafejlesztésére a megfelelő választ.

Az Invincible-osztályra a németek válasza a Blücher nevű páncélos cirkáló volt. Ez ugyanolyan erős páncélzattal rendelkezett, fegyverzete pedig 6 db hexagonális elrendezésű kétcsövű toronyban elhelyezett 12 db 210 mm-es löveg. Gyengébb fegyverzete miatt nem nevezhető igazi csatacirkálónak, annak ellenére, hogy sebessége 25,8 csomó volt, így inkább a szokásosnál erősebb páncélos cirkáló volt. A britek ismerték a Blücher képességeit, és rendkívül lebecsülték azt, így nem nagyon tartottak a német csatacirkáló-programtól. 1911-ben V. György angol király megkoronázásának tiszteletére megrendezték a spiteheadi haditengerészeti szemlét. Helgoland_classA teljes Royal Navy felvonult és szinte minden ország tengerészete képviseltette magát egy hajóval (általában a legjobbat küldték). Németország részéről a Helgoland-, vagy a Nassau-osztály valamely hajóját várták, esetleg a Blüchert, így jókora meglepetést okozott a Von der Tann Németország első igazi csatacirkálója, amikor megjelent az ünnepség előtt. A britek addig alig tudtak róla valamit, ám most sok minden kiderült. Az eredmények hidegzuhanyként érték a brit mérnököket: a német csatacirkáló nem tartozott a legszebb hajók közé, fegyverezte is csak 8 db 280 mm-es ágyúból állt, tehát kisebb kaliberű fegyverzettel rendelkezett, mint az Invincible, tervezési sebessége lassabb volt egy kicsivel (az elérhető legnagyobb sebessége a német hajónak volt nagyobb 79000 LE teljesítménynél 27,4 csomó), és jóval erősebb páncélzatot kapott, mint akármelyik későbbi brit csatacirkáló. Fishernél az elsődleges szempont a sebesség volt, a második a lehető legynagyobb kaliberű főfegyverzet, a harmadik pedig az extravagáns külső.
 A németek megtartották az egyensúlyt a hajó páncélzata, fegyverzete és sebessége között, így hozva létre a világ akkoriban egyik legütőképesebb hajóinak számító német csatacirkálókat. Az angolok az Invincible terveiből indulva ki létrehozták az Indefatigable-osztályt, amely nagyon hasonló volt az Invincible-hez, csak nagyobb volt és gyorsabb. Von_der_TannEzek kb. egyidőben készültek a Von der Tann-nal. Hogy melyik volt a jobb, azt nem nehéz eldönteni: a Von der Tann Jütlandnál 12 perc alatt elsüllyesztette az HMS Indefatigable-t, amely felrobbant és rekordgyorsasággal merült alá az Északi-tenger mélységeibe.
A következő brit csatacirkáló-osztály a Lion volt: 27.000 tonnás 213,4 m hosszú óiás 8 db 343 mm-es ágyúval felfegyverezve, 27 csomós sebsséggel, és elképesztően vékony páncélzattal. Természetesen extravagáns küsővel rendelkezett. A HMS Lion volt Beatty tengernagy zászlóshajója; testvérhajója, a HMS Princess Royal szintén Beatty rajában szolgált. Ellenfelüknek a német Moltke-osztály tekinthető A Moltke-osztály két hajója, a SMS Moltke és a SMS Goeben is 1911-ben készült el, mindkét egység 25 400 tonnás vízkiszorítással rendelkezett, fegyverzetüknél megtartották a 280 mm-es ágyúkat, ám hátul még egy plusz tornyot helyeztek el a másik felett a Von der Tann-hoz képest. Páncélzata már a csatahajók színvonalát közelítette meg (300 mm-hez képest 280 mm-es fő övpáncél), ám tevezési sebességük így is elérte a 25 csomót (max. Goeben 28,0 ill. Moltke 28,4 csomó). Nagyon jól sikerült hajók voltak: a Goeben egészen a 60-as évekig szolgálta a török haditengerészetet (1948-tól állóhajó,1963-ban adták el bontásra), míg a Moltke az Északi-tenger ütközeteiben állt helyt sikerrel. Annyi torpedótalálatot kapott életében, amennyivel a fél Királyi Haditengerészetet a víz alá lehetett volna küldeni, ám mindet túlélte, csak hogy a végzet a Scapa Flow-i roncstemetőben utolérhesse.
HMS_Queen_MaryA következő brit csatacirkáló a HMS Queen Mary volt. Lényeges eltérést a Lion-osztály hajóival szemben nem tudott felmutatni, egyedül a vízkiszorítása és a sebessége volt egy kicsivel nagyobb. Végzetét már hajógyárban beépítették: páncéllemezei korántsem nyújtottak elegendő védelmet, ám Fisher nem hallgatott senkire: őt csak a sebesség érdekelte. Jütlandnál aztán bebizonyosodott a brit csatacirkálók hibás konstrukciója: pár perc alatt 3 angol csatacirkáló került a tengerfenékre, köztük a Queen Mary is, amely a Derfflinger és a Seydlitz német csatacirkálók tüzében kapott végzetes találatot. A robbanás darabokra szaggatta a büszke hadihajót. A Queen Maryt potenciális ellenfele süllyesztette el: a Seydlitz német csatacirkáló a Moltke-osztály utódja volt, megtartva annak fegyverzetét, ám hosszabb, keskenyebb keresztmetszetű hajótesttel rendelkezett. Tervezési sebessége immár elérte a 26,5 (max 29,1) csomót, páncélzata pedig megegyezett a korabeli brit csatahajókéval. Harcolt minden jelentőbb tengeri összecsapásban az I. világháború során. 1915 januárjában a Dogger Bank-i ütközetben súlyos sérülések érték, hátsó lőszerraktáraiban majdnem robbanás történt, ennek eredménye képpen a németek fokozták a szúrólánggal szembeni védelmet az összes hajójukon. Jütlandnál ismét súlyosan megsérült, de még így, 5300 tonna vízzel a hajótestében is képes volt elérni a hazai kikötőt, igaz hogy hátramenetben a sérült orrészHMS_Tiger kímélése végett és két szivattyú segédhajó támogatásával. A hajó csak úgy tudott javításra a kikötőbe állni, hogy fő tüzérségét a torony fölső vízszintes páncélzatával együtt kiépítették. De azért visszaért.
A következő brit csatacirkáló a HMS Tiger volt, amelynek a sebessége már elérte a 30 csomót, fegyverzetéül megtartotta a 8 db 343 mm-es löveget, páncélvédettségét is feljavították, ám az még így sem érte el a Von der Tann szintjét. Egymás után elhelyezett három egyforma kéményével pompás hajó volt, de sebezhető. Ennek ellenére túlélte a Dogger Bank-i és a jütlandi csatát is.

                                                                                                                                                                        tovább
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

                                                   

Lap tetejére
                   Designed by: mpauer