Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    

                            

                      

Csatacirkáló


SMS_DerfflingerA Dogger Bank-i ütközetben olyan súlyosan megsérült, hogy a német propaganda az elsüllyedését híresztelte. Míg a Royal Navy, a csatacirkáló kitalálója hibás utakon járt, a németek kiváló hajókat építettek. Nem volt ez másképp 1914-ben sem: nem sokkal a háború kitörése után új hajót állított szolgálatba a német Nyílttengeri Flotta: a Derfflingert. Olyan jól sikerült hajó volt, hogy az egész első világháború legjobb csatacirkálójának kiáltották ki, ami pontosan fedte az igazságot. Valóban kitűnő konstrukcióval rendelkezett, nehéz volt elsüllyeszteni, súlyos sérülés esetén is harcképes maradt, elrendezése pedig már a második világháborús hajókat idézi, emellett megjelenése is felülmúlta bármely angol hajóét. A háború teljes egészében a felderítő század igáslovaként szolgált meglehetős sikerrel: testvérhajójával, a Lützowval együtt a Queen Mary és az Invincible brit csatacirkálókat küldték hullámsírba, és Beatty flottájában szinte nem szolgált olyan hajó, amely nem könyvelhetett el néhány találatot a Derfflinger-osztály hajóitól. Hosszuk 210 m, szélességük 29 m volt, a hajók középvonalán elhelyezett 4 db kétcsövű toronyban elheyezett 8 db 305 mm-es ágyút hordoztak, a hajótest oldalain kialakított kazamatákban pedig további 14 db 150 mm-es ágyút helyeztek el a mérnökök. A hajók páncélzata elegendő védelmet nyújtott akár aLion_class brit csatahajók elleni harcra is. Mindezek ellenére az egységek képesek voltak 25,8-26,6 csomós sebességre.
A Derfflinger harcolt a Dogger Bank-i ütközetben, ahol súlyosan megrongálta a Lion brit csatacirkálót. A jütlandi csatában már a Lützow is szerepelt mint a felderítő század zászlós (parancsnoki) hajója, Hipper tengernagy irányítása alatt. A csatában rengeteg találat érte, többek között 4 db 380 mm-es gránát, hajótestébe betört a víz, percek alatt 7500 tonna víz árasztotta el alsó részeit, mégis hazai vizekre tudott evickélni.
 
Mindez hiábavaló volt: a Lützow olyan mélyre merült, hogy a kikötő bejáratában megfeneklett, így egy német torpedónaszádnak kellett a elsüllyesztenie. Az osztály harmadik hajója, a Hindenburg túl későn készült el ahhoz, hogy harccselekményben részt vehessen. A csatacirkálók fejlesztése a háború alatt sem fejeződött be: mind a német, mind az angol oldalon készültek új tervek, melyek közül ugyan csak 2 angol hajó készült el a háború végéig. Ez a két egység a HMS Renown és a HMS Repulse volt. 30 000 tonnás egységek immár 6 db 381 mm-es agyúval felfegyverezve, 32 csomós sebességgel, ám csak 152 mm-es páncélzattal. (A háború utáni újjáépítések során ez az érték növekedett, de a páncélzatuk így sem volt elegendő).
Mackensen_CLASSVelük egyidőben kezdtek hozzá a németek a Mackensen-osztály hajóihoz. Az osztályt erdetileg héttagúra tervezték, de csak négyhez kezdtek hozzá. A maradék hármat módosított tervek alapján készítették volna. Egyetlen egység sem készült el a háború végéig. A Mackensent és a Graf Spee-t vízre bocsátották, de egyiket sem fejezték be. A hajók már a második világháborús csatahajók színvonalát ostromolták: vízkiszorításuk 35 000 tonna, hosszuk 223 m, fegyverzetük 8 db 350 mm-es ágyú, páncélzatuk az oldalaikon elérte a 350 mm-t, mindemellett 28 csomós sebességre voltak képesek. A Királyi Haditengerészetet sokkolták technikai adataik: ezek ellen a hajók ellen nem tudtak megfelelő egységeket szembeállítani, ugyanis fegyverzetükkel szemben brit csatahajóra lett volna szükség (bár páncélzatban még az is hátrányban lett volna: egyszerű 330 mm-es ácéllemez 350 mm-es különlegesen edzett KC-páncél ellen), azonban azoknak esélye sem lett volna megközelíteni 21 csomós sebességükkel a 28 csomóval haladó német hajót, a brit csatacirkálók pedig egyszerűen nem ugyanabba a súlycsoportba tartoztak: a Mackensen-osztály hajói egyszerűen megsemmisítették volna őket.
A briteknek szükségük volt egy válasz-osztályra. Így született meg az Admiral-osztály 4 egységének a terve, amelyek közül csak egy készült el, a HMS Hood, amely 42 000 tonnás vízkiszorítással bírt, sebessége elérte a 32 csomót, fegyverzete pedig 8 db 381 mm-es ágyúból állt. Páncélzata kb. a Seydlitz német csatacirkáló védettségi színvonala körül volt. Teljesítményét nagyon jól mutatja az, hogy 1941. május 25-én a Bismarck 5 sortűzzel robbantotta darabokra. Egy párharcban a Mackensen és a Hood között valószínűleg előbbi került volna ki győztesen. Mindezek mellett még meg kell említeni, hogy a németek továbbfejlesztették a Mackensent, így hozva létre a Yorckot és testvérhajóit. Mindegyikük építése elkezdődött, ám még a vízrebocsátásuk nem történt meg. Hasonlóak voltak a Mackensenhez, ám fegyverzetüket immár 8 db 380 mm-es ágyú alkotta volna, igaz ettől sebessége csökkent, ám még mindig elérte a 27 csomót. A Hood és a Yorck voltak az I. világháború utolsó csatacirkálói, ám még a második világháborúban is épültek ( USA AlaskaKirov_class oszt.) sőt a még most is hadrendben lévő orosz Kirov-osztályú hajókat is csatacirkáló-hajóosztályba sorolják.
A második világháború előtt a harmincas években több csatacirkáló terv is született. Ez a hajótípus alkalmasnak mutatkozott a tengeri kereskedelmi vonalak megvédésére, így sok kisebb, tengeren érdekelt nemzet is tervezett csatacirkálókat, többek között Hollandia. A legtöbb tervből azonban semmi sem lett a különböző haditengerészeti szerződések, korlátozások, valamint a hadikiadások csökkentése miatt.
A csatacirkálók közé sorolhatnánk akár a német Deutschland-osztályt is, hiszen csatahajó-fegyverzetet hordozott, páncélja a cirkálók gránátjai ellen nyújtott védelmet, sebessége révén pedig bármely nagyobb hajó elől elmenekülhetett. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy illik rájuk a csatacirkálók definíciója, ám mégis inkább egy másik kategóriába sorolhatnánk, a zsebcsatahajókéba. A francia Dunkerque-osztály két egysége, a Dunkerque és a Strasbourg is a nehezen besorolható hajók közé tartoznak: páncélzatuk és sebességük csatacirkáló szintű, viszont a mérnökök a lehető legnagyobb tűzerőt tervezték a hajóhoz, a végeredmény pedig egy hibrid csatahajó-cirkáló lett. Az egész projekt a német zsebcsatahajókra adandó válaszként kezdődött, majd a Nelson-osztály terveinek alapjait felhasználva 1937-38-ban készült el. A hajók nagy veszélyt jelentettek a Deutschlandra, az Admiral Scheerre és az Admiral Graf Speere sebességük és tűzerejük révén. A háború elején pontosan a Graf Spee elleni hajszában vettek részt, de Franciaország korai kapituációja miatt nem mutathatták meg képességeiket német hadihajókkal szemben.

Dunkerque_classA Dunkerque-t Oránban az angolok rongálták meg, majd saját legénysége süllyesztette 1942. november 27-én Toulonban a Strasbourggal együtt. Ugyan utóbbit később az olasz haditengerészet kijavította, ám egy szövetséges légitámadás 1944-ben újból elsüllyesztette. A Dunkerque-osztály mellett sokan még Scharnhorst-ot és a Gneisenau-t említi mint a korszak csatacirkálóit, ám a korabeli német dokumentumokból kitűnik, hogy azok típusa egyértelműen csatahajó. Születtek tervek japán csatacirkálókra is, a háború vége felé egyedül az amerikai Alaska-osztály csatacirkálói épültek meg. A hivatalos amerikai dokumentumokban ezeket nem csatacirkálóként, hanem large cruiserként (nagy cirkáló), vagy enlarged Baltimore-ként (megnagyobbított Baltimore-típus) emlegették.
Több nemzet is alkalmazott még különböző neveket új csatacirkálói számára, például a japánok super cruiserként kezdték tervezni új portyázóikat. Az Alaska és a Guam valóban csatacirkáló volt: 33 csomós végsebességre voltak képesek, fegyverzetük 9 db 305 mm-es lövegből állt, páncélzatuk pedig 200 mm-es lövedékek ellen nyújtott védelmet. Az angol csatacirkálókkal szemben az amerikai konstruktőröknek sikerült megtartaniuk az egyensúlyt a három fő faktor, a sebesség, a fegyverzet és a páncélzat között. Nagyon jól sikerült hajók voltak amelyek még a háború után is sokáig szolgálatban maradtak volna, azonban potenciális ellenfelek nélkül feleslegesnek mutatkozatk az Amerikai Haditengerészet számára, ezért a 60-as évek elején lebontották őket.

Csatacirkáló-osztályok


Nagy-Britannia
Invincible-osztály (Invincible, Inflexible, Indomitable)
Indefatigable-osztály (New Zealand, Australia, Indefatigable)
Lion-osztály (Lion, Princess Royal)
HMS Queen Mary
HMS Tiger
Renown-osztály (Renown, Repulse)
HMS Hood
Admiral-osztály (Howe, Anson, Rodney)

Németország

SMS Von der Tann
Moltke-osztály (Moltke, Goeben)
SMS Seydlitz
Derfflinger-osztály (Derfflinger, Lützow, Hindenburg)
Mackensen-osztály (Mackensen, Graf Spee, Prinz Eitel Friedrich, Fürst Bismarck)
Yorck-osztály (Yorck, Ersatz Scharnhorst, Ersatz Gneisenau)
Scharnhorst-osztály (1936) (Scharnhorst, Gneisenau)

Amerikai Egyesült Államok

Lexington-osztály (Lexington, Saratoga)
Alaska-osztály (Guam, Alaska)

Japán

Kongo-osztály (Kongo, Kirishima, Hiei, Haruna)
Amagi-osztály (Amagi, Akagi)

Franciaország

Dunkerque-osztály (Dunkerque, Strasbourg)

Oroszország

Borodino-osztály (Borodino, Izmail, Kinburn, Navarin)

vissza                                                                                                                                                forrás: Wikipédia                                             
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

                                                   

Lap tetejére
            Designed by: mpauer