Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    

                           

                      

Csatahajó


A csatahajók olyan hadihajók, amelyek mind nagyságuk, mind tüzérségi fegyverzetük és páncélzatuk révén elsősorban hivatottak az ellenséges flottával való harcra.

A csatahajók története
 
Kezdetek 

A csatahajók története egészen 16 – 17. századig nyúlik vissza, a véres tengeri csaták időszakába. Ekkor még gyakran kézitusa döntött a harc kimenetele szempontjából, nem pedig az óriási hajóágyúk messzehordó tüze. A csatahajókat ekkor még sorhajóknak nevezték harcmódjukból kifolyólag: a parancsnokok a hajóikat egymás után egy sorba rendezték, a sor leggyakrabban párhuzamos volt az ellenfél csatasorával, de a későbbiekben minden parancsnok célja a szembenálló fél vonalának az áttörése volt, mert így az illető a hajóinak mindkét oldalon elhelyezett ágyúparkját használhattta egyszerre és az ellenfél hajóinak legsebezhetőbb pontjait, az orrot és az üvegezett tatgalériát támadhatta.
Ez a harcászati módszer egészen a 1840-es évek közepéig meghatározó volt, akkor azonban megjelentek a francia Paixhans hadmérnök által kifejlesztett robbanólövedékek és kamrás ágyúk, amelyeket először az I. krími háborúban vetettek be. Még a megerősített palánkozattal ellátott sorhajók sem voltak képesek ellenállni az új típusú lövedékeknek, ezért az ostromlövegek egy részét Szevasztopol ostroma során erős vasborítású bárkákon helyezték el - ezek jól ellenálltak az orosz várvédő ágyúk tüzének.
A kedvező tapasztalatok alapján Franciaországban Dupuy de Lôme mérnök megtervezte a Gloire-t, és ennek 1859-esGloire szolgálatba állításával színre lépett az első páncélozott csatahajó (bár ekkor még a sorhajó kifejezést használták továbbra is). Az alapötlet még a normannoktól származik, akik már a 12. században vaspántokkal védték hajóikat. A Gloire még fából készült, falemezekre szerelték a védelmét adó 12 cm-es kovácsoltvas páncélzatot is. A hajó már fel volt szerelve gőzgéppel és hajócsavarral is.
Armoured_cruiser_Dupuy_de_LomeAnglia, a tengerek ura, látva, hogy legnagyobb ellenfele milyen fejlett hadihajót tervezett, válaszlépésre szánta el magát. Megépítette a világ két első, teljesen vasból készült csatahajóját, amelyek hajótestét már vízhatlan kamrákra osztották. A franciák ekkor a könnyebb és olcsóbb kisebb hadihajók felé fordultak (Jeune Ecole irányzat), megteremtetve ezzel a torpedóromboló és a cirkáló kategóriát (Dupuy de Lôme, az első igazi cirkáló, 1888).

A vértes csatahajók felett hamar eljárt az idő. Vértes csatahajó-flották csak egyetlen alkalommal vívtak ütközetet egymással: 1866. július 20-án a Lissai csata során az olasz flotta csapott össze Tegetthoff admirális osztrák flottilájával. Az ütközet évtizedekig meghatározta a csatahajók orrkiképzését: mivel Tegetthoff tüzérsége meglehetősen gyenge volt, döfőorrával öklelte fel az olaszok zászlóshajóját, az SS Ré d´Italiát. A sikeren felbuzdulva, minden nemzet hajóin megjelentek az előrenyúló döfőorrok (másnéven vágósarkantyúk) egészen az 1910-es évekig. Ebből rengeteg baleset származott a kötelékgyakorlatok során, sőt 1893-ban a britek Victoria sorhajója el is süllyedt baráti öklelés következtében.HMS_Victoria
1860-ban Cowper Coles kapitány először vetette fel a forgó lövegtorony ötletét. A görgős csapágykoszorún forgó torony előremutató és időtálló ötlet volt, az ilyennel felszerelt Captain nevű páncélos hajó azonban hibás súlypontszámítás miatt hamar elsüllyedt, egy évtizeddel hátráltatva a brit flotta „tornyosítását”. A késlekedés további oka volt, hogy a zárt lövegtornyok gépi szellőzését az elektromotorok általános elterjedéséig nem tudták megbízhatóan megoldani és a lövészetek során a felgyülemlett lőporgázok számos tengerészt alattomosan megfojtottak.
A lövegtornyok ezért nyílt tetőzetű (barbettás) kivitelben először azoknál a haditengerészeteknél terjedtek el, amelyek partmenti vagy nyugodt vízi küldetéseket teljesítettek. A viharos Északi-tengeren működő brit haditengerészet azonban nem alkalmazhatott nyitott tetejű és a görgőknél is tömörtelen tornyokat, mert az 1870-1890 körüli időszak alacsony oldalú kazamatás hajói nem rendelkeztek elegendő tartalék úszóképességgel vízbetörés esetére.
CSS-VirginiaAz Atlanti-óceán túlpartján 1862-ben Ericsson egy másfajta, központi oszlopon forgó rendszerű toronnyal megépítette a Monitort partvédő hajót, amely szinte alig emelkedett ki a vízből, fedélzetén pedig egy 360 fokban mozgatható páncélozott lövegállást helyeztek el, amelyben 2 db 28 cm-es löveget helyeztek el. A Monitor 1862. március 8-án a Chesapeake-öböl-ben összecsapott a déliek Virginia nevű hajójával, amelynek vitorlázatát leszerelték, és fedélzetére egy vasúti sínekkel megerősített felépítményt helyzetek. Ez volt az első eset, amikor két páncélos csatahajó, amelyeket csak gőzgép hajtott, összecsapott.

Röviddel ezután az angolok elkészítették a vitorlázat nélküli első csatahajót, a Devastation-t (klikk a leíráshoz), amelynek fedélzetén kétHMS_Inflexible forgatható ágyútornyot helyeztek el. Ebből fejlődött ki az 1906-ig uralkodó csatahajó-típus, a Pre-Dreadnought, vagy tornyos csatahajó. Az első Pre-Dreadnought az 1876-ban vízrebocsátott angol HMS Inflexible volt. A tornyos elnevezés abból ered, hogy ezekre a csatahajókra legtöbbször 2-3 csataárbocot szereltek, amelyeken könnyű lövegek, géppuskák és fényszórók voltak elhelyezve. Erre a könnyű fegyverzetre az akkoriban megjelenő torpedóhajók támasztotta veszély miatt volt szükség.
1903-ban Németország új haditengerészeti törvényt hozott, amelyben fokozott flottaépítési tervet irányoz elő. Ekkor figyeltek fel először az angolok a német flotta fenyegetésére. Ugyan számszerileg nem vehette fel a versenyt a Royal Navy-vel, ám míg annak hajói a világ minden táján szétszórva állomásoztak, addig a német flotta kizárólag az Északi-tengeren összpontosult.
1905-ben a Távol-Keleten csapott össze a fiatal japán haditengerészet és a cári orosz flotta. A nagyszabású Csuzimai csata rávilágított, hogy a páncélos toronyhajók tengerállósága, úszóképessége sérülés esetén nem megfelelő, a túl sokféle kaliberű hajótüzérség pedig igen megnehezíti a pontos tűzvezetést. Másrészről általános megdöbbenést keltett, hogy a fehéreknél „alacsonyabb rendűnek” vélt, ázsiai Japán hivatásos állománya és erősen motivált tisztikara milyen könnyen legyőzte a sorozott és kevésbé képzett legénységgel feltöltött orosz flottát, amelyet főnemesi kapcsolatok, korrupció révén kinevezett tisztikar irányított. Ez kétségbe vonta a hagyományos (európai) tengeri nagyhatalmak pozícióját.
HMS_DreadnoughtEkkor került Lord Fisher a Brit Admiralitás Első Lordjának a székébe, és megtervezte a világ akkor legerősebb csatahajóját, a HMS Dreadnought-ot(kattints a leírás megtekintéséhez). Ez az 1906-ban vízre bocsátott csatahajó – szemben a korábban jellemzően két toronyba szerelt összesen négy ágyúval – már tíz darab egyforma, nehéz hajóágyút hordozott, 5 toronyban kettesével felállítva. Ezenkívül 24 db könnyűlöveggel és 5 torpedóvetővel is fel volt szerelve. Mérete is jóval meghaladta a korábbi típusokét, mindezek miatt ára is rendkívül megnőtt. Ahogy a legtöbb, a Dreadnought sem maradt sokáig a világ legerősebb hadihajója, ráadásul megépítése nyomán egy csapásra minden korábbi csatahajó elavult, így Anglia fölénye a tengereken egyetlen hajóra csökkent.

Nem kellett sokáig várni sem a következő angol dreadnought-okra, sem az első, ugyanilyen típusú német hadihajókra. De nem csak e két nemzet kezdett újfajta csatahajók építésébe, hamarosan elkészült az első francia, olasz, osztrák–magyar, orosz, japán, argentin, brazil, chilei, amerikai, spanyol és török dreadnought is. Ennek az építési láznakSMS_Szent_Istvan köszönhetően épült meg Fiume kikötőjében a magyar hadiipar büszkesége, az 1915-ben hadrendbe állított SMS Szent István (kattints ide a leíráshoz) csatahajó. A sólyákon építés alatt álló új hajókat is átépítették dreadnought típusúra, ám azok technikailag elmaradtak amögött, így ezeket az ún. Pre-Dreadnought osztályba sorolják. Ilyen az osztrák–magyar Radetzky (kattints ide a leíráshoz)és az amerikai South Carolina-osztály.
A két nagyhatalmi tömb formálódásának előrehaladtával napirendre kerültek a haditengerészeti kérdések is. Anglia megegyezett Franciaországgal, hogy a brit Királyi Flotta garantálja a franciák atlanti partjait, ha cserébe a francia haditengerészet minden erejét a Földközi-tengerre vezényli. A németek, az osztrákok és az olaszok is hasonlóan egyeztek meg: a német flotta az Északi-tengert biztosítja, míg az egyesült olasz–osztrák–magyar flotta a Mediterrániumban marad és küzd a franciák ellen. Ebből azonban nem lett semmi, ugyanis 1914-ben, a háború kitörésekor Olaszország megtagadta a hadbalépést, és egy évvel később az antant oldalán kapcsolódott be a harcokba.

                                                                                                                                                                         tovább
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

                                                   

Lap tetejére
                   Designed by: mpauer