Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    

                            

                      

Csatahajó


Csatahajók az I. és II. világháború alatt

Super_Dreadnought_HMS_IronA háború előtt és alatt a dreadnought-típus tovább fejlődött: lövegeiket immár hármas és négyes lövegtornyokban kizárólag a hajó középvonalán helyezték el, és másodlagos fegyverzetet is felszereltek az egységekre. A HMS Dreadnought (klikk a leíráshoz) még csak 30,5 cm-es ágyúkat hordozott, az 1910-es évek dreadnought-jain viszont már 34, 35,6 és 38 cm-es ágyúkat helyeztek el, létrehozva az úgynevezett Super-Dreadnoughtokat. A háborúban már megmutatkozott más hajótípusok ereje is, mint például a tengeralattjáróké és a torpedónaszádoké. Ezek képesek voltak elsüllyeszteni a nagy csatahajókat, lényegesen kisebb költségigény mellett. Mindezek ellenére a csatahajók megmaradtak a hadiflották fő csapásmérő egységeinek. Az 1919-es békeszerződés értelmében a német hadiflottát a skóciai Scapa Flow öbölben, a brit belvízi hadiflotta (Home Fleet) támaszpontján internálták, ahol az önelsüllyesztést hajtott végre, így a Royal Navy legnagyobb ellenfele megszűnt létezni.
Az I. világháború utáni időszakban korlátozták az egyes nemzetek által hadrendben tartható csatahajók számát és azok maximális vízkiszorítását, amelyet 35 000 tonnában határoztak meg. Az első új csatahajók az angol Nelson-osztály tagjai voltak, amelyek a tonnakorlátozások miatt kétes harcértékű egységek voltak. Ekkortájt más nemzetek rajzasztalain már az ún. harmadik generációs csatahajók tervei kezdtek körvonalazódni, amelyek nem tettekBismarck kompromisszumot a tűzerő, a védettség és a sebesség terén. Ezt a legtöbb hadiflotta az érvényben lévő korlátozások keretein belül oldotta meg, kivéve a német Bismarck-osztályt (klikk), amely tervezésénél semmilyen korlátozást nem vettek figyelembe, csakúgy, mint az olasz Littorio-osztály esetében sem, ahol az olasz mérnökök még csak nem is próbálták 35 000 tonnában maximalizálni új hajóik vízkiszorítását. Ekkor már különlegesen edzett páncéllemezekből állították össze a csatahajók páncélzatát, és egyre nagyobb figyelmet szenteltek a fedélzetek védettségének a fokozására.
 
YamatoAz I. világháború kis lőtávolságú ágyúival szemben a II. világháborúban nagytávolságú tűzpárbajokat vívtak egymással a csatahajók. Az ágyúk lőtávolságát a csövek minél nagyobb emelési szögével érték el. Ez azt eredményezte, hogy a lövedékek nem vízszintes röppályán kis szögben csapódtak a hajótestbe, hanem nagy szögben érték a fedélzeteket. Így egyetlen öreg dreadnoughtnak sem volt esélye egy modern csatahajóval szemben. A háború előrehaladtával egyre nagyobb behemótok jelentek meg a tengereken, mint a Bismarck, a Richelieu (klikk), az Iowa(klikk) vagy a mind közül a leghatalmasabb, a japán Yamato(klikk) és Musashi. Addigra azonban a repülőgépek átvették az uralmat a csatahajóktól, így a legtöbb nemzet rövid idő alatt leszerelte nagy csatahajóit.

Napjainkban


A II. világháború utáni években a legtöbb nemzet leszerelte a csatahajóit. Az USA megtartotta a 4 db Iowa-osztályú csatahajóját. A 4 hajó jelentős korszerűsítésen esett át az évek alatt, fegyverzetéhez már rakéták és robotrepülőgépek is tartoznak. Mind a 4 egység részt vett a koreai-, a vietnami és az öbölháborúban is. Az öbölháború után leszerelték ezeket a hajókat. Napjainkban már csak az USS Iowa (BB 61) van szolgálatban (2001 óta ez is már csak a tartalékUSS_Iowa%20 flottában).
A csatahajók hirtelen bukását semmi sem állította meg, de érdemes elgondolkodni, hogy ezeket a típusú hajókat alapvetően szárazföldi (partmenti) és természetesen tengeri célpontok ellen tervezték, mégis bukásukat a haditengerészeti repülés, és a repülőgép-hordozók megjelenése okozta.
Egy csatahajó megfelelő légi fedezettel viszont ugyanolyan hatékony lehetne akár manapság is, hiszen azok a híres pusztítások a II. világháborúban, amikor repülőgépek semmisítettek meg csatahajókat, olyankor játszódtak le, amikor ezeknek a hajóknak nem volt légi fedezetük. A Bismarck talán túlélte volna azoknak a Swordfish repülőgépeknek a támadását, amik később közvetve a pusztulását okozták, ha a Prinz Eugen (klikk a leíráshoz) nehézcirkáló mellett még ott van az oldalán a soha szolgálatba nem lépett Graf Zeppelin is. Ha a „Force-Z” haderővel tart a HMS Indomitable hordozó, ahogy azt eredetileg is tervezték, nem biztos, hogy a Prince of Wales(kattints a leíráshoz) és a Repulse az óceán mélyén kötött volna ki. A japán Yamato, a legnagyobb, valóban nem bírt a többszáz, rátámadó repülővel, de nem is azért tervezték, hogy azokkal szálljon szembe. A japánok azért küldték azt, mert nem volt már másuk.
HMS_IndomitableA csatahajókat tehát azok ellen lehetne továbbra is használni, ami ellen tervezték őket: más tengeri egységek ellen, és partmenti szárazföldi területek ellen. Természetesen a megfelelő légi fedezet alkalmazásával, ami védelmezné a hajót annak bevetései során. Nem véletlenül állította harcba az Egyesült Államok sem az utóbbi hatvan év során szinte minden háborújában a „régi, elavult” csatahajóit. Természetesen tagadhatatlan a repülőgép-hordozók fölénye egy csatahajó felett, és nem is úgy kell elképzelni a dolgot, ahogy azt a két világháború közt gondolták (vagyis a hordozókat szánták a csatahajók fedezésére/kísérésére), hanem a kapott feladatnak megfelelően kell alkalmazni őket (vagyis ha például egy anyahajó kap távolsági bombázási feladatot, akkor a vele együtt működő csatahajónak a dolga kimerülne az ellenséges felszíni egységek felderítésében, de ha egy csatahajó kap akármilyen támadófeladatot, a hordozó a védelmét láthatná el).
De egyelőre úgy tűnik, hogy a csatahajók dicsőséges története örökre befejeződött.

Fajtái


Ide tartoznak:
a páncélozott hajók építése előtt a jelenleg már nem létező sorhajók képezték a tulajdonképpeni csatahajókat, amelyekhez szükség esetén a fregattokat is számították. Az első páncélozott hajó – a Gloire – megépülésével megkezdődött korszak un. páncélos sorhajói - hagyományos értelemben csatahajóról - a Dreadnought megjelenésétől kezdve beszélünk. Ezt az újonnan megalkotott típust kezdetben első képviselője után dreadnoughtnak nevezték, majd 1922-től kezdték el a csatahajó kifejezést használni.
Tágabb értelemben csatahajónak tekinthetők a páncélos ágyúnaszádok és monitorok, mint partvédő hajók is, de ezek kisebb méretűek és merülésűek, és csupán a part védelmére hivatottak.

vissza                                                                                                                                                forrás: Wikipédia                                             
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

                                                   

Lap tetejére
                   Designed by: mpauer