'Navigare necesse est, vivere nonő' ('Hajózni kell, élni nem.')
Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 

Hajó a művészetben - 4.rész



A flamand iskolában is feltűnt a tenger témája, ha itt nem is kapott oly jelentős szerepet, mint Hollandiában. A flamand tengerfestészet legjelentősebb mestere Bonaventura Peeters (1614—1652) volt, itt közölt szép képe egy hajót ábrázol két nézetből. Ez a hajó — erre vall a liliomos díszítés és a kék szín — feltehetően egyike azoknak, amelyeket 1626-ban Richelieu Hollandiáb6l rendelt, az akkor újjászülető francia flotta részére.

A gallionból alakult ki a XVII. század elején a barokk hajó, az a szép, ívelt formájú, gazdagon díszített típus, amely Peeters vagy van de Velde képein szerepel. E típus nemzetek szerint mutat bizonyos építési eltéréseket. A holland hajók pl. ekkor már elhagyták a nyitott erkélyt a hajófaron, és kizárólag a zárt megoldást alkalmazták. Jellegzetes volt a holland hajók tört, ívelt, törthullám alakú farkiképzése. A spanyolok és a franciák ezzel szemben a nyitott erkélyeket alkalmazták. Az angolok jobban kedvelték a zárt farki képzést. Az ívelten épített holland és angol hajókkal szemben a franciák egyenesebb vonalvezetést alkalmaztak. Volt eltérés a kötélzetben is, p1. az ejtőköteleket, amelyekkel a vitorlarudakat lehetett felhúzni vagy lebocsátani, másként vezették az angol és másként a holland hajókon. De az eltérések ellenére a barokk típus lényegében azonos volt minden nemzetnél.

Kezdetben a tatárboc csak latin vitorlát hordott. Ritkán előfordult, hogy e fölé még egy kisebb latin vitorlát húztak, mint ez Hendrick van Anthonissennek a Downs melletti csatát ábrázoló képén is látható (Amszterdam, Scheepvaart Museum). Később a latin vitorla fölött is megjelentek a keresztvitorlák. Az orrárbocra elől egy függőleges kis árbocot is szereltek, az ún. vakárbocot, ugyancsak keresztvitorlákkal. A XVII. századi hajó már kitűnő vitorlás volt, s ez volt az elődje a későbbi teljes vitorlázatú hajónak.

A XVII. században a hollandok ragadták magukhoz a vezetést a hajóépítésben. Ez volt egyik oka annak, hogy tengeri hegemóniájukat a század folyamán tartani tudták, az angolok egyre megújuló rohamaival szemben. Nemcsak korszerűbb és szebb típusokat fejlesztettek ki, hanem hajóépítő telepeik szinte ontották magukból a hadi- és kereskedelmi hajók százait. Ebből a bő termésből Hollandia nemcsak saját—az állandó háborúk miatt jelentős—szükségletét tudta fedezni, hanem a külföldi megrendelők igényeit is jórészt ki tudta elégíteni. A külföldi szükséglet olyan nagy volt, hogy holland szakemberek szép számmal vállaltak munkát idegenben, főleg Németországban, Svédországban és Oroszországban.

A tengerfestészet legnagyobb mesterei is hollandok voltak: a híres van de Velde művészcsaládból származó idősebb és ifjabb Willem van de Velde.

Az Idősebb Willem van de Velde (1611 körül—1693) Leydenben született. Fiatalkorában tengerész volt, mint sokan mások a tengerfestők közül. Közben a rajzolásban is képezte magát, s művei már korán, húszéves kora előtt olyan nagy megbecsülést szereztek számára, olyannyira, hogy a holland állam egy kis vitorlás bárkát bocsátott a rendelkezésére, amelyről a tengeri ütközetekben a helyszínen készíthetett rajzokat. 1634 és 1636 között Amszterdamban élt. 1653-ban Tromp admirális flottájánál volt, 1656-ban jelen volt a Sund melletti, a svédek ellen vívott csatában. 1665-ben pedig részt vett az Anglia elleni háborúban. 1672-ben viszont fiával együtt Angliába ment, ahol II. Károly, majd később II. Jakab udvari rajzolója volt. 1675-ben II. Károly évi 100 font fizetéssel megbízta, hogy tengeri csatákról rajzokat készítsen.

Vázlatai alapján nagyméretű, festmény számára előkészített, tehát krétaalapozású vászonra vagy falemezre dolgozott, de nem ecsettel, hanem a nagyobb részletességet lehetővé tevő tollal. E nagyméretű, hihetetlenül pontos tollrajzai vagy talán helyesebben tollfestményei értékét a finom kivitel művészi szépsége mellett a pontosság és hitelesség adja. Angliában művészetével igen nagy tiszteletei vívott ki magának. A Piccadillyn levő Saint James-templomban temették cl.

Van de Velde technikai eljárását többen követték. Példája után tollfestményeket készítettek, többek között Herman Witmont (1605—1683), Experiens Sillemans (1611—1653), Ludolf Backhuysen (1631—1708), Abraham Vegelaer (1641—1720), Cornelis Mooy (1656—1701), Abraham Salm (1670— 1720 közt) és Cornelis Boumeester (1670—1733), anélkül hogy példaképük szintjét elérték volna.

Az idősebb Willem van de Velde  a Ther Heyde mellett, l653.augusztus 10.-én lezajlott csatát ábrázoló képén saját magát is odarajzolta, amint bárkájában váztatot készít az ütközetről. Ebben a csatában a Maerten Harpertsz. Tromp — aki a harc közben maga is elesett—vezette holland flotta ütközött meg a Monk parancsnoksága alatt küzdő angolokkal (Amszterdam, Rijksmuseum). Egy másik szép munkája a híres „négynapos csata” előtt, 1666. június 10-én a de Ruyter „De Zeven Provincien” nevű zászlóshajóján tartott haditanácsra gyülekezőket ábrázolja. A nagy tollfestmény vázlata a rotterdami Boymans Museumban van.

Van de Velde legidősebb fia, az ifjabb Willem Van de Velde (1633—1707) Leydenben született. Apja, majd Simon de Vlieger tanítványa volt. 1649-től Weespben, majd Amszterdamban élt. 1672-ben apjával együtt Angliába költözött, ahol 1675-ben II. Károly évi 100 font fizetést utalt ki számára, hogy apja vázlatait rajzait olajban megfesse. 1677-től udvari festő lett. 1685-ben, II. Károly halála után visszatért Hollandiába, de II. Jakab csakhamar visszahívta. Finom művészete, amely apja erényeit a festés gazdagságával és a színek harmóniájával fejlesztette tovább, mindmáig élő megbecsülést szerzett nevének. Művészetéből indult ki az angol tengerfestő iskola. Két fia, Cornelis és Willem Angliában működött mint tengerfestő. Az angolok közül Peter Monamy volt tanítványa és művészetének folytatója. Apja mellé temették a Saint James-templomba. Képei közül a budapesti Szépművészeti Múzeum egy szép fiatalkori művét őrzi, a csendes tengeren veszteglő hajókkal.

Az 1666. június 11. és 14. közt lezajlott négynapos tengeri csatáról festett van de Velde-kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor június 13-án Cornelis Tromp holland tengernagy elfoglalja az angol altengernagy George Ayscue „Royal Prince” nevű megfeneklett hajóját. Ez a később felgyújtott hajó különben – átépítve – ugyanaz az egykori négyárbocos volt, amelyet Vroom is megfestett.

Míg Angliában a két van de Velde, Hollandiában Ludolf Backhuysen volt a legismertebb tengerfestő (1631—1708). Az akkor Hollandiához tartozó Emdenben született. 1649-ben Amszterdamba ment, kalligráfiát tanult, és írásmester lett, de közben Allaert van Everdingen és Hendrik Dubbels — mindkettő kitűnő tengerfestő — műtermében a festésben is képezte magát. A kor legnépszerűbb festői közé tartozott, Amszterdam városa tőle rendelte meg azt a reprezentatív képet, amelyet Hugues de Lionne francia miniszternek adtak ajándékba, s amely ma a Louvre-ban van. Műtermét meglátogatta Nagy Péter orosz cár, a porosz király és a szász választófejedelem is. Nagy Péter rajzleckéket is vett tőle.

A holland festészetben hallatlanul sok kitűnő mestert foglalkoztatott a tengerfestészet. Az eddig felsoroltakon kívül többek közt Abraham de Verwer, Cornelis Verbeeck, Adam Willaerts, Jan Porcellis, Hermann Witmont, Abraham van Beyeren, Hendrick Dubbels, Allaert van Everdingen specializálta magát e műfajra. Gyakran fordultak e témához a nagy tájképfestők is, így Jan van Goyen, Salomon van Ruysdael és Aelbert Cuyp.

Akad azonban érdekes kép a kevésbé híres vagy éppen ismeretlen nevű kismesterek művei közt is. A Szépművészeti Múzeum őrzi egy XVII. századi holland mester képét, amely nem festői kvalitásai, hanem témája miatt érdemes az említésre. A kép egy holland convoyt ábrázol, középen egy hadihajóval, körülötte fleute építésű kereskedelmi hajókkal, a kép előterében pedig egy jacht látható.

A fleute jellegzetes holland szállítóhajó volt, de típusa máshol is elterjedt. Jellegzetessége volt a kerek tatkiképzés, szemben a többi hajó egyenes végződésével. Vitorlázata egyszerűbb volt, rendszerint csak törzs- és derékvitorlákat hordott, és a tatárbocon a latin vitorla felett többnyire hiányzott a keresztvitorla.

A convoy már az ókorban sem volt ismeretlen fogalom. Az egymást követő háborúk és a szinte mindenütt jelenlevő kalózveszély arra kényszerítette már a legkorábbi időkben is a kereskedőket és a halászokat, hogy védelmük érdekében hadihajó kíséretét vegyék igénybe. Az ismeretlen XVII. századi holland festő azt a jelenetet ábrázolja, amikor a convoy egységei a kísérőhajók köré csoportosulnak, hogy parancsot, utasítást vegyenek át. A mérsékelt szél egyenletesen fúj balról, és gyengén öblösre dagasztja a vitorlákat. A derékvitorlákat kissé leeresztik, hogy rövid időre lefojtsák a hajók sebességét.

vissza                                                                                                                                                                     tovább

                                                   

Lap tetejére
                 Designed by: mpauer