'Navigare necesse est, vivere nonő' ('Hajózni kell, élni nem.')
Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 

Hajó a művészetben - 5.rész



A XVII. század végével véget ért a holland festészet fénykora, s vele együtt a tengerfestészeté is.

A XVIII. században e műfaj azután a van de Veldék művészetéből kiindulva Angliában él tovább.

Az angol tengerfestészet első művelője a XVI. század elején John Crust (1515 körül) és az olasz Vincent Vulp. Vulp (Vulpe, Woulp) 1530-ban a szép „King’s payntor of banners, vieuw and work of the like” címet kapta. Vulp egy képén megfestette az angol hajóhad néhány hajóját. A festmény, amelyet Hampton Courtban őriznek, azt a jelenetet ábrázolja, amikor VIII. Henrik Doverben hajóra száll, hogy találkozzék a francia királlyal, I. Ferenccel. (Berets az Oud Holland című folyóirat 1939. évfolyamában e festményt Cornelis Anthonisnak tulajdonította, de ismerve e festő kitűnő és pontos hajóábrázolásait — p1. az Amszterdamot madártávlatból ábrázoló képén —‚ nehéz elhinni, hogy Hampton Courtban levő, kissé naiv és arányaiban feltétlenül eltúlzott képet ő festette volna.)

A festményt különben Samuel Pepys is megemlíti 1662. december 25.-i naplójegyzetében. A kép akkor a Whitehallban volt.

A külföldiek közül a van de Veldék előtt még Wenceslaus Hollar (1607—1677) dolgozott Angliában. Hollar Prága mellett született. A kitűnő rajzoló és rézmetsző, aki németországi tartózkodása után 1637-től l645-ig Londonban működött, I. Károly kegyelt festője volt. A forradalom alatt fogságba vetették, majd Amszterdamba menekült, de a restauráció után visszatért Londonba, ahol azonban régi helyét nem kapta többé vissza. Itt halt meg 1677-ben. HolIar számos kitűnő és pontos rajzán és rézkarcán ábrázolta korának — főleg holland — hajóit. Hollar barátja, az amatőr festő, rajzoló és rézkarcoló Francis Place (1647—1728) ugyancsak készített tengeri látképeket.

A festők mellett ismerünk szobrászokat is Angliában, akik hajók díszítésein dolgoztak. Gerald Christmas 1614-től a hajódíszítés vezetője volt, 1634-ben bekövetkezett haláláig. Munkáját fiai, John és Mathias folytatták,  mint „Carvers to the Royal Navy”. Ők készítették a kor egyik legszebb és legnagyobb hajójának, a Phineas Pett tervezte „Sovereign of the Seas”-nek díszítéseit.

Isaac Sailmaker (1633—1721), akit gyakran neveznek az első angol tengerfestőnek, George Geldrop tanítványa volt. 1657-ben Cromwell megbízta „A flotta Mardyke előtt” című kép megfestésével. Az irodalom még egy képét említi, a „Sir George Rooke flottája” című vásznát 1714-ből.

Az angol tengerfestő iskola azonban nem Sailmaker kezdeményezéseiből, hanem a van de Veldék, főleg az ifjabb Willem nyomdokain alakult ki. Ennek az iskolának első képviselője Peter Monamy (1669—1748), ifj. Willem van de Velde tanítványa.

Az angol iskolának, amely a XVIII. században átvette a hollandok szerepét, kitűnő képviselője volt Samuel Scott (1703—1772), Hogarth legjobb barátja. Egyike volt a legelső angol akvarellistáknak; ez a műfaj azután Angliában Old Crome, Thomas Girtin, Bonington, Constable és Turner keze alatt teljesedett ki. Scott egyik szép kompozícióján Anson tengernagy 1747-es, a Finisterre-fok közelében, a francia flotta felett aratott győzelmét festette meg (Greenwich, National Maritime Museum). Képén jól megfigyelhető a hajótat díszítésének XVIII. századi iránya, amely lópatkó alakra képezte ki a galériákat, s az ablakokat övező faragványokat.

A XVIII. században tovább fejlődött az előző kor hajótípusa. A hajó nagyobb lett, s az ívelt formát a vízszintesebb, egyenesebb építés váltotta fel. A nagy sorhajók három, sőt a legnagyobbak négy ütegfedélzetet hordtak a század végén. Lényegesen megnőtt az ágyúk száma. Az angol sorhajók 100, 98, 90, 74 és 64 ágyút viselő kategóriába voltak sorolva. A spanyol „Santissima Trinidad” pl. négy fedélzetén, 136 ágyút hordott. A francia 5000 tonnás „L’Océan”, amelyet a kitűnő hajóépítő-mérnök, Jacques-Nol Sané tervei után 1786 és 1790 között építettek Brestben, 63 m hosszú és 17 m széles volt, 118 ágyúval rendelkezett, és 3160 rn2 vásznat hordott.

A XVIII. század elején jelent meg az addigi botkormányt felváltó kormánykerék a hajókon. Az első kormánykerékkel felszerelt korabeli „admiralitásmodell” l703-ból való.

Változott, illetve fejlődött a vitorlázat is. Az orrárboc tetejéről lemaradt a korábban, a XVII. században felszerelt kis árboc, s elmaradt az orrárboc lefelé lógó keresztvitorlája, a vakvitorla, amely a karakk óta használatos volt. Ezek helyett az árbocokat előre rögzítő köteleken, megjelentek a háromszögletű élvitorlák, nemcsak elöl, az előárbocot az orrárbochoz rögzítő kötelek mentén, hanem a fő- és az előárboc, valamint a tat és a főárboc közt is. E két utóbbi helyen a háromszögletű vitorla helyett gyakoribb volt a szabálytalan, trapezoid négyszögű vitorla. Változott a tatárboc latin vitorlája is. A hosszú, az árboc mellett, elől-hátul elnyúló vitorlafa eleinte még megmaradt, de vitorla már csak az árboc mögött volt rajta. Később a vitorlafa árboc előtti részét elhagyták, s kialakult a szabálytalan négyszög alakú élvitorla, amelyet ebben a formájában a vitorlások a tatárbocon viseltek. E vitorla neve farvitorla volt. Felül, az egykori latin vitorlarúd csonkjához volt kötve, amelyet tatágnak (graff) neveztek, s alul is kapott egy merevítő rudat, az ún. farfát (boom). Bár a XVII. század végén már ismerték, csak a XVIII. században terjedtek el a keresztvitorlákat oldalt megtoldó, vitorlarudakon kitolható, szárnyvitorlafákra erősíthető szárnyvitorlák, amelyeket hátszélben használtak a hajó sebességének gyorsítására. Ez az új hajótípus tűnik fel az angol festők képein.

Finom, a Monamyéhoz hasonló stílusban dolgozott Charles Brooking (1723—1 759). Szakszerű, kitűnő ábrázolásai alapján feltételezik, hogy eredetileg ő is tengerész volt. Életében kevés sikere volt, bár képei után több metszet is készült. Fiatalon halt meg. Írásomban a Tate Galleryben őrzött egyik szép festménye képviseli művészetét.

Nicholas Pocock (1740—1821) Bristolban született, s eredetileg tengerészkapitány volt. Látva utazásai alatt készített tanulmányait és vázlatait, maga Reynolds beszélte rá, hogy festő legyen. 1782-ben munkáit ki is állította a Royal Academyban. 1789-ben Londonban telepedett le, ahol hamar népszerű lett pontos és hiteles festményeivel. Egyik alapító tagja volt az Old Water Colours Societynek. Két fia közül Isaac festő lett, William Innes pedig tengerésztiszt, de amatőrként ő is foglalkozott festészettel. Pocock művészetére jellemző munka az a festmény, amely Nelson hajóit ábrázolja.

Nelson hajói közül soknak ismerjük sorsát Trafalgar után is. Volt, amelyet kivonva a szolgálatból lebontottak. Így pI. a „Téméraire”-t 1838-ban. (Egy vontatógőzöshöz kötve megtett utolsó útját Turner festette meg.) Mások sokáig szolgáltak még a kikötőkben, mint állomás- vagy kórházhajók. A múlt század végén is több megvolt még belőlük. Közöttük volt egy, amelyet az 1880-as években eladtak Németországnak, hogy ott szétdarabolva faanyagát felhasználják. Az angolok azonban közadakozásból visszavásárolták, s a hajót ismét hazavontatták.

Nelson hajói közül a „Victory” mindmáig megvan. Trafagarnál a „Victory” megsérült, Gibraltárban ki kellett javítani, majd a hajó fedélzetén Nelson holttestével vitorlázott Angliába. A következő évtizedekben többszöri átalakításon és korszerűsítésen esett át, majd kivonták az aktív szolgálatból. A két háború között a hajót tatarozták, és a trafalgari csata idejében volt állapotában állították helyre. A „Victory” ma ismét régi alakjában áll Portsmouthban.

Az angol iskola további tagjai: Richard Paton (Patton; 1717—1791), Francis Swaine (1740 körül— 1782), Robert Dodd (1748—.1816), William Anderson (1757—1837), Thomas Luny (1759—1837), Thomas Whitcombe (1760-1824) és Clarkson Stanfield (1793—1867). Ez utóbbi - többek között egy kitűnő, a trafalgari csatát ábrázoló kép festője — eredetileg szintén tengerész volt, akit Marryat kapitány, a híres tengerészíró beszélt rá a festésre. Hozzájuk csatlakozott még a svájci származású francia festő, Philippe-Jacob Loutherbourg (1740—1812), aki 1771-ben Párizsból költözött Angliába.

vissza                                                                                                                                                                     tovább                          

                                                   

Lap tetejére
                 Designed by: mpauer