Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 

                                                   

A hajózás fejlődése a középkorban


Az európai hajóépítés két - egymástól sokáig független déli és északi - ágból eredt. Délen, a Földközi-tengeren a Nyugatrómai Birodalom bukását követő századokban a hajózás visszaesett, sok mindent (például a derékvitorla és az orrárboc használatát) elfelejtettek, amit csak a középkor végén alkalmaztak újra. Az antik hagyományok folytonosságát az 1453-ig fennálló Keletrómai Birodalom biztosította. A bizánci hajók közül leginkább a gálya típusú két evezősoros, döfő-orros dromonok tűntek ki. Árbocukon a kora középkortól általánossá váló latinvitorlát viseltek. Fedélzetükön két, gerendákra szerelt toronyszerű bástya állt. A Fölközi-tenger nyugati medencéjében (egészen a 18. századig) szintén a gálya maradt az általánosan használt hadihajó, de már döfő-orr nélkül.
A középkor folyamán továbbra is a Földközi-tenger maradt a kereskedelem központja, amelynek monopóliumáért az Amalfi, Pisa, Genova és Velence között folyó vetélkedésből az utóbbi került ki győztesen. A velencei gályák nem csak hadihajóként szolgáltak, de távolabbi és veszélyesnek ítélet vizeken kereskedelmi célokra is ezeket használták. A gályák építésmódja alig változott. Újítást csak a két evezőkormányt felváltó, északról származó kormánylapát jelentett, amely a 14. században itt is megjelent.  Jelentősebb változásokon ment keresztül a kereskedelmi vitorlás típusa. A középkor elején kialakult a karvelpalánkozás (a bordákra szegezett palánkok egymás mellé illeszkednek). A négyszögvitorlát itt is háromszögletűre cserélték. A déli vitorlás hajó, a nao (nave, nef) már három árbocot viselt. Az előárboc a legmagasabb, az utána következők egyre alacsonyabbak voltak. A naónál kisebb és karcsúbb építésű karavella első említését egy 1255-ből származó portugál kéziratban találhatjuk.  A 14. században a Földközi-tengeren kifejlődő új típus a karakk.   Karvelpalánkozása  és az árboc melletti kötélhágcsó a déli hajók jellegzetessége, kormánylapátja már északi hatást tükröz. A széles, hasas építésű hajótest főfedélzete felett elöl és hátul két fedélzetet viselt. A magas, háromszögletű előbástya túlnyúlt a hajó orrán. Vastag, több gerendából összeácsolt főárbocot viselt, rajta egy szintén északi hatást tükröző hatalmas négyszögletes törzsvitorlát, felette egy kis derékvitorlát. A főárboc mellett szinte eltörpült az egy keresztvitorlát viselő előárboc és a latinvitorlát hordó tatárboc. A 15. század végén az orrárboc alatt megjelent a vakvitorla.  Az észak-európai hajóépítés és hajózás kifejlődése a délitől eltérő hagyományokra vezethető vissza. A skandináviai germán törzsek a 8. században kalóztámadásokkal, portyázásokkal léptek a történelem színpadára. Magukat harcosoknak, vikingaroknak nevezték. 844-ben Hispánia partjainál kalandoztak, 860-ban eljutottak Izlandra, 876-ban Grönlandra. 912-ben megtelepedtek Normandiában is. Hajóik 1000 körül több alkalommal elérték Észak-Amerika partjait is. A vikingek már gerincre, hajótőre építették klinker (egymást a tetőcserepekhez hasonlóan részben fedő) palánkozású hajóikat. A tölgyfából készült alacsony és karcsú hajótest magasra nyúló orr- és tatrészét sárkány- vagy kígyófej díszítette. Innen ered a nagyobbak drakar (sárkány), a kisebbek snekar (kígyó) elnevezése. Az egy négyszögvitorlával felszerelt egyárbocos evezős-vitorlás hajókon maguk a harcosok eveztek, a hajópalánk felső peremére erősített pajzsaik mintegy sorfalat alkottak. A vikingek e hadi járműveken kívül rövidebb és szélesebb knarrokat, szállítóhajókat is építettek. Az északi hajó típusa a viking hajóból fejlődött tovább.  A 12. századtól az észak-európai hajózásban a Hanza-szövetség (a Köln, Bréma és Tallinn között található kereskedővárosok társulása) játszott egyre jelentősebb szerepet, amelyet a szállítmányoknak a kalózok elleni közös védelmére és az észak-európai kereskedelemben az egyeduralom megszerzése céljából hoztak létre. Az északi kereskedelmi hajók a 12. század folyamán egyre szélesebbé és magasabbá váltak, a korábban kiemelhető padozat szilárdan beépített fedélzetté alakult át. Az egyetlen keresztvitorlával ellátott egyárbocos hajók orrán és tatján megjelentek a lőrésekkel ellátott elő- és tatbástyák. A kormányzás kezdetben a hajó oldalán lévő kormányevezővel történt, de a 12. század végi ábrázolások már döntő fontosságú (a déli hajókon csak a Kogge14. században alkalmazott) találmány, a tattőre szerelt kormánylapát megjelenését tanúsítják. Az így kialakult új hajótípus a kogge.  A 15. században az északi hajókon újabb változások jelennek meg. Déli hatást tükröz a (Földközi-tengeren már a 13. századtól általános) két, majd három árboc alkalmazása. Egy 1489-ből származó lübecki képen már olyan négyárbocos látható, amelynek két hátsó árbocán latin háromszögvitorla található, ami az északi és a déli hajóépítés egyre szorosabb egységesülésére mutat. Az északi hajó a 15. században így kialakuló típusa volt a hulk.

vissza                                                                                                                                                                    tovább

                                                   

Lap tetejére
    Designed by: mpauer