Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 

                                                   

A hajózás fejlődése az újkorban


A 16. században a déli és északi típusokból kialakuló európai hajóépítés egységes hajótípust teremtett. A gallion, amely délen és északon egyaránt a további fejlődés alapja lett, kis eltérésekkel már minden nemzetnél nagyjából azonos volt. Míg a karakk és a karavella felfedezőhajók voltak, a gallion már a gyarmatosítás támasztotta új követelményeknek megfelelően épült. Az új hajókat nagyobbakra, szilárdabbakra tervezték, több ágyút hordoztak, s a hajótörzsben és a fedélzeti felépítményekben egyaránt több fedélközzel készültek. Három-négy, több részből álló magas árbocot viseltek, így több vitorlát is szerelhettek rájuk, ami növelte a gyorsaságot. A több kisebb vitorla alkalmazása azzal az előnnyel járt, hogy ezeket könnyebben lehetett kezelni. Az eddigi kerek helyett megjelent a szögletes, lapos végződésű tat.
A 16. század a portugál és spanyol hajózás nagy százada volt.  A felfedezőutak a kezükre juttatták az addig ismeretlen új világot, amelyet 1493-ban a pápa megosztott közöttük. A portugálok és spanyolok féltékenyen őrizték felfedezéseik titkait és térképeiket. Tengeri útjaikon nem tűrtek idegen hajót.  A többi - a világ felosztásából kimaradt - nemzet hajósai ezért előbb más utakat, átjárókat kezdtek keresni India felé. A sikertelen felfedezőutak helyett végül kifizetődőbbnek tűnt a spanyol hajók fosztogatása, a kalózkodás. Az angol tengerészek - akiknek zsákmányából az őket hallgatólagosan támogató angol korona is részesedett - hamar rá is tértek erre a foglalkozásra. Közülük a leghíresebb Francis Drake volt, aki 1577-ben miután kirabolta Valparaiso városát, elfogta a nagy, aranyat szállító 'Cagafuego' hadihajót, majd másodikként körülhajózva a Földet a Csendes-óceánon át hazavitorlázott, ahol a királynő lovaggá ütötte. Az ilyen incidensek rövidesen nyílt háborúhoz vezettek Spanyolországgal. II. Fülöp spanyol király az angolok és a hollandok ellen küldte hatalmas hajóhadát, a 'Győzhetetlen Armadát', de 1588-ban, a döntő ütközetben vereséget szenvedett a lényegesen jobb tüzérséggel rendelkező kisebb angol hajóktól, és ezzel végleg megfosztotta a spanyolokat a világtengerek fölötti uralomtól. 
A  17. század elején Hollandia és Anglia is a gyarmatosító hatalmak sorába lépett.  A tengeri hadviselésben az ágyúk a 14. századtól egyre jelentősebb szerepet játszottak. Elhelyezésükre először az elő- és a hátsó bástyákat használták, a 16. század elején az ütegsor a főfedélzet alá került. A későbbiekben egymás fölött több sorban elhelyezett ütegek teljesen átalakították a harcmodort is. A hajók igyekeztek oldalaikkal fordulni egymás felé, hogy az ellenfelet ütegeik teljes tűzerejével áraszthassák el.  A 16. században a navigáció területén is több fontos újítás született. Az iránytűt az olasz fizikus, Cardano találmányát alkalmazva a hajó ingadozását ellensúlyozó felfüggesztésre szerelték. A tengerészeti iránytű központja a hajó tengelyébe volt állítva, s ugyanakkor a hajótengely vonalát jelezte az iránytű peremén lévő vonás, a kormányvonás is. A nehézkes asztrolábiumot felváltotta az egyszerűbb és pontosabb 'Jákob botja'. A század végén jelent meg a Davis-féle kvadráns is. A hajózás legnehezeb problémája - megbízható órák hiányában - továbbra is a földrajzi hosszúság meghatározása maradt. Angliában a 16. század második felében már említik a hajó sebességének mérésére szolgáló logot, de ez csak a következő században terjedt el általánosan. Fontos lépést jelentett a térképészet terén a flamand Mercator (1512-1594) újítása. Ő a földgömb képét egy síkban kiteríthető hengerpalástra vetítette. A Mercator-vetület szögtartó, ami a hajózásban nélkülözhetetlen követelmény. Az eljárást Halley tökéletesítette 1695-ben. A 17. század elejére a gallionból kifejlődött a barokk kor ívelt formájú 3 árbocos hajótípusa.  A 17. század közepéig a hajók csatarend nélkül harcoltak. 1653-ban rendelte el az angol Admiralitás (amelyet még VIII. Henrik hozott létre 1546-ban), hogy a hajók egymás nyomvonalában haladva harcoljanak, hogy oldalütegeik teljes tűzerejét kihasználhassák. E csatasorról kezdték a nagy hajókat sorhajóknak nevezni, majd nagyságuk szerint osztályokba sorolni. A század második felében jelent meg a francia eredetű típus, a fregatt. Ennek  vitorlázata azonos a sorhajókéval, de méreteiben kisebb volt.  A hadihajók fejlődésével párhuzamosan Hollandiában egy új kereskedelmi hajótípus született, a domború hasú fleute. Ez a gallionnál kisebb merülése ellenére azzal csaknem azonos hordképességű hajó volt. Széles és öblös testét a sekély hollandiai kikötők feltételeihez szabták. Elsőként a hollandok építettek hajókat elméleti tervek és rajzok alapján. Ugyancsak Hollandiában alakult ki a jacht típusa is, amely kis egyárbocos, rúd- vagy ágvitorlázatú hajó volt. A 17. században a legtöbb kereskedelmi hajóval rendelkező Hollandia uralta a tengereket, majd az Angliával és Franciaországgal vívott háborúk visszavetették másodrendű tengeri hatalommá.
A 18. században a tengerek fölötti uralom kérdése az angolok és a franciák között okozott viszályokat. E században vált az angol flotta azzá az imponáló szervezetté, amely az összes többi tengerészet mintaképéül szolgált. A hegemóniáért folytatott angol-francia összecsapások sorozata 1701-ben a spanyol örökösödési háborúval indult. 1805. október 21-én Spanyolország partjainál, a Trafalgar-fok közelében került sor az utolsó olyan nagy tengeri ütközetre, amelyben vitorlás hajók csaptak össze. A Nelson admirális által vezetett angol flotta elsöprő győzelmet aratott a spanyol-francia szövetségesek felett.  A 18. században a navigáció terén tökéletesedett a szögmérés. Az először 1731-ben Hadley által alkalmazott kéttükrös megoldással egyszerre lehetett megfigyelni a horizontot és a mérni kívánt égitest magasságát. A század végén megjelent a máig használatos szextáns. Megoldódott a földrajzi hosszúság megállapításának kérdése is: John Harrison angol ács 1735-ben készített kronométere némi továbbfejlesztéssel tökéletesen megfelelt a tengerhajózásnál való alkalmazás követelményeinek. E század során az előző század hajótípusa fejlődött tovább. A hajótest nagyobb lett, és a korábbi ívelt formát egyenesebb, majd teljesen vízszintes vonalvezetés váltotta fel. A nagyság növekedésére jellemzőek az előírások változásai. Míg 1689-ben az első osztályú francia sorhajók előírt hossza 52,81 m volt, ez 1786-ban már 63,60 m lett. Nagy jelentőségű újítás volt az áttételes kormányszerkezet és a kormánykerék megjelenése, amely a kormánylapát jóval nagyobb kitérését tette lehetővé. Az angolok 1761 óta kísérleteztek a hajótest fémmel való borításával, a hajótestre telepedő kagylók és csigák ellen. 1780-tól a rézlemez borítás általánosan elterjedt. Általánossá vált a szárnyvitorlák használata is. A tatárboc latinvitorlázata is megváltozott, a hátsó vitorlát felül egy rúdra (gaff) kötötték, amely villásan illeszkedett az árboc törzséhez. E vitorla még később alul is kapott egy merevítőrudat (boom). A kereskedelmi hajók építése alig tért el a hadihajókétól. Tovább fejlődtek a már az előző században is létező kisebb hajótípusok (brigg, snow, ketch, kutter) is, amelyek azután a 19. században kapták meg végső alakjukat.

vissza                                                                                                                                                                     tovább

                                                   

Lap tetejére
    Designed by: mpauer