Titanic--Lusitania--QM2--Santa Maria--Bismarck--Deutschland--Normandie--Olympic--Bounty--Mary Rose--Brittanic--Andrea Doria--Mayflower
 
                                                    

Lusitania



Általános tévhit, hogy a Lusitania elsüllyesztése volt az ürügy az USA világháborúba való belépésére. Holott az majdnem két évvel később, 1917. április 6-án történt, miután a britek megfejtették az ún. Zimmermann táviratot, melyből kiderült, hogy a német kormány rá akarja venni Mexikót az USA megtámadására, nehogy utóbbi beavatkozzon az európai hadszíntéren.
A németek a hajó elsüllyesztése után arra hivatkoztak, hogy felfegyverzett kereskedelmi hajóként a Lusitania nem tarthatott igényt polgári elbánásra. A hajó utasait előzetesen, fizetett újsághirdetésekben figyelmeztették. A brit kormány hevesen tagadta, de az utóbb nyilvánosságra került teljes rakományjegyzékből világosan kiderült, hogy a Lusitania hadi dugárut szállított (lőgyapotot és töltényeket például), a New York-i vámhivatalnak benyújtott előzetes listán pedig „sajt” és „vaj” szerepelt nagy mennyiségben, holott a hajónak nem volt hűtőháza, tehát romlandó árut nem szállíthatott.
A szakirodalom ma nagyjából egységes abban a kérdésben, hogy a brit kormány a Lusitaniát hadianyag-csempészésre használta egy barátságos állam (Amerika) területéről. A hajó pusztulásával kapcsolatban viszont nem egységes az álláspont. A második torpedó teóriáját a német tengeralattjáró hajónaplója cáfolja: csak egyet lőttek ki. A hajón bekövetkező utórobbanásért tehát valami belül volt felelős, a hajótestben. Innentől a vélemények megoszlanak; a hosszanti tartályokban tárolt szén után maradt szénpor gyulladt be egyesek szerint, mások szerint nyilvánvalóan a hajóorrban tárolt különféle rejtélyes hadianyagok, hiszen majd mindegyik robbanásveszélyes volt. A robbanás, ami a hajót hullámsírjába temette, az orrban következett be, ennek a második robbanásnak köszönhető az is, hogy alig több mint negyedórával a torpedó becsapódása után a Lusitania elmerült. A veszteség így természetesen sokkal nagyobb volt, mintha kellő ideje marad a személyzetnek a mentésre, ráadásul a hajót a parttól alig 20 tengeri mérföldnyire (kb. 37 km) érte a találat. A hajóroncs 91m mélyen van, de a brit haditengerészet jelenleg sem járul hozzá a roncs vizsgálatához.
A mentőcsónakok száma 22 volt, ám az RMS Titanic tragédiáját követően a csónakok számát megduplázták, azonban a negyedórás süllyedés alatt a csónakok nagy része fel- vagy kiborult. A 44 mentőcsónakból mindössze 6-8 csónakot eresztettek le sikeresen.
 Colin Simpson könyve, „A Lusitania elsüllyesztése” komoly vihart kavart, és ugyan a szénpor-robbanás teória hívei máig támadják a második robbanással kapcsolatos kijelentéseit, ma már nem akad komoly szakértő, aki azt is tagadná, hogy a hajó robbanásveszélyes rakománnyal volt megrakva, tehát a társaság és a brit kormány veszélyeztette az utasok életét, amikor kereskedelmi hajót hadi célokra használt fel.
vissza                                                                                                                                                     forrás: Wikipédia

                                                   

                         

Lap tetejére
                Designed by: mpauer